Garmin CIRQA teszt
– első benyomások
A CIRQA bejelentése után rögtön összeültünk a kollégáimmal, és végigbeszéltük, mit gondolunk róla. Ez a bejegyzés ezeket a friss, első benyomásokat foglalja össze – a részletes teszt még előttünk áll.
Egy tesztpéldányt már meg is kaptunk. Két hét múlva érkezik hozzánk néhány darab is, ezek azonban már mind gazdára találtak előrendelésben. Akik most rendelnek, azoknak reálisan szeptember elején tudjuk átadni a karkötőt, azt látjuk, hogy a Garmin alulbecsülte a keresletet.
A CIRQA egy teljesen új termékkategóriát nyit a Garmin kínálatában. Első ránézésre szinte észrevehetetlen, a háttérben viszont folyamatosan dolgozik. Pulzus, napi aktivitás, edzések, regeneráció, stressz, alvás és még számos adat gyűlik össze úgy, hogy közben semmit sem kell csinálnunk.
A kategória áttörését kétségtelenül a WHOOP hozta el. A Whoopnál a fókusz a regeneráción, a napi terhelés elemzésén és az automatikus aktivitásfelismerésen van. A profi sport világában komoly nevet építettek, és ezt jelentős marketingtámogatással is megtámogatták. A WHOOP ugyanakkor máig egy önálló ökoszisztéma maradt.
Az elmúlt hónapokban a Polar Loopot is kipróbáltuk. A Polar teljesen más irányból közelítette meg ezt a kategóriát. Minket az lepett meg leginkább, mennyire kényelmes viselet, hiszen a jobb csuklómon nekem nem szokott lenni semmi. Arra számítottam, hogy emiatt zavarni fog, ehhez képest teljesen természetessé vált a jobb csuklón viselni. Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk: a Polar nálunk elsősorban az alvásról és a kényelemről szól. A Loop szíja puha, kellemes tapintású és prémium érzet, szíjának cseréje egyszerű és gyors,
Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk: a Polar nálunk elsősorban az alvásról, a kényelemről és a jobb szíjmegoldásról szól.
Most pedig itt a Garmin CIRQA.
A Garmin ökoszisztémája
A Garminnak nem kell bizonyítania, hogy képes belépni erre a piacra. A Garmin Connect ma az egyik legösszetettebb sport- és egészségügyi ökoszisztéma, amelyben az órák, kerékpárkomputerek, pulzusmérők és egyéb érzékelők adatai egy helyen állnak össze. A CIRQA egyik legnagyobb előnye ezért nem feltétlenül önmagában a karkötő, hanem az, hogy az első pillanattól ennek a már működő rendszernek a része.
Ez az ökoszisztéma ráadásul éppen most bővül tovább. A Garmin nemrég megvásárolta a TrainingPeaks-et és a TrainHeroic-ot is. A TrainingPeaks az állóképességi sportok, az edzéstervezés és az edző–sportoló kapcsolat egyik legfontosabb platformja, míg a TrainHeroic az erőnléti és súlyzós edzések területén erős.
Egyelőre nem tudjuk, milyen mélyen építik be ezeket a Garmin Connectbe vagy a Connect+ előfizetésbe, de az irány jól látható: a Garmin már nemcsak az adatokat szeretné összegyűjteni, hanem az edzéstervezést, az elemzést és az edzői hátteret is egyre szorosabban a saját rendszeréhez kapcsolná. A felvásárlásról külön cikkben részletesen is írtunk.
Ezért minket elsősorban az érdekelt, milyen irányt választottak a CIRQA-val: a WHOOP regenerációs szemléletét fejlesztették tovább, a Polar kényelmét és alváselemzését helyezték előtérbe, vagy valami egészen mást csináltak?
Napi aktivitáskövetés
A CIRQA-t nem sportórának szánták. Sokkal inkább egy 24 órában viselhető egészség- és regenerációs szenzornak, amely folyamatosan gyűjti a napi aktivitással kapcsolatos adatokat.
A karkötő használható:
- 24/7 pulzusmérésre,
- lépések és intenzív percek követésére,
- egész napos stresszmérésre,
- Body Battery számítására,
- HRV követésére,
- Pulse Ox mérésére,
- edzések és napi aktivitások rögzítésére,
- valamint alvásfigyelésre.
Ebben a szerepben a CIRQA legnagyobb előnye az lehet, hogy nincs kijelzője, nem akarja átvenni egy sportóra helyét, és nem igényel külön figyelmet. Egyszerűen viseljük, az adatok pedig megjelennek a Garmin Connectben.
Fontos gyakorlati részlet, hogy a textilszíj mosható. Egy folyamatosan, sport közben és alvás alatt is viselt eszköznél ez nem mellékes szempont. A Garmin már az első használat előtt is javasolja a szíj kimosását, később pedig a rendszeres tisztítását. A szenzormodult természetesen mosás előtt ki kell venni belőle.
Edzés és tevékenységrögzítés
A CIRQA csuklón és felkaron egyaránt viselhető. A Garmin ezt nem egyszerűen lehetőségként említi meg, hanem a használati útmutatóban mindkét viselési módot részletesen bemutatja.
Csuklón a csuklócsont fölött kell elhelyezni. Felkaron a könyök fölött kell viselni, a szenzormodul pedig alapvetően a kar külső oldalára kerül, de ha úgy kényelmesebb, kissé a kar belső oldala felé is fordítható. A Garmin Connectben azt is be kell állítani, hogy a karkötőt éppen csuklón vagy felkaron használjuk.
A felkaros viselés sport közben különösen érdekes lehet. Az optikai pulzusmérésnek általában kedvezőbb ez a pozíció, mint a sokat lendülő, hajló és csontos-inas csukló. Hogy a CIRQA esetében mekkora lesz a tényleges különbség, azt a saját tesztünkben is meg fogjuk nézni.
A szíj viszont nekünk csalódás. Anyagminőségben és tapintásban nem ad prémium érzetet, inkább egyszerű, olcsó hatású – különösen a Polar Loop szíja mellett feltűnő a különbség. A csat és a szíjrögzítés kialakítása sem sikerült igazán jól. A rugós stiftes megoldás és a textilszíj kialakítása miatt a szíj cseréje a kelleténél jóval körülményesebb.
Ez azért is furcsa döntés, mert a csukló és a felkar közötti váltás a CIRQA egyik fontos lehetősége. Pont egy ilyen eszköznél várnánk el, hogy a szíjcsere néhány másodperces, egyszerű művelet legyen.
Van azonban még egy pont, amit nehéz szó nélkül hagyni. A külön megvásárolható felkarpánt szuper, de a 22.900 Ft-os ára túl magas.
Ennyi pénzért már egy jó pulzusmérő mellkaspántot is lehet vásárolni. Ha valaki kizárólag az edzés közbeni pulzusmérés pontossága miatt gondolkodik a felkarpántban, annak szerintünk nincs sok értelme ezt választania. A CIRQA annak lehet igazán érdekes, aki elsősorban egy egész nap viselhető egészség- és regenerációkövetőt keres, és csak másodsorban szeretné külső pulzusforrásként is használni.
Minket az is meglepett, hogy a CIRQA önálló pulzusmérőként használható. A pulzusadatokat továbbítani tudja más Garmin, illetve ANT+ vagy Bluetooth kapcsolatra képes kompatibilis eszközök felé, így kerékpárkomputerhez vagy sportórához is csatlakoztatható. Felkaron viselve ezért akár egy külső optikai pulzusmérő szerepét is betöltheti.
Ez különösen azoknak lehet hasznos, akik például Garmin Edge kerékpárkomputerrel edzenek, de nem szeretnének mellkaspántot használni. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a folyamatos pulzustovábbítás csökkenti az akkumulátor üzemidejét.
A CIRQA egyetlen fizikai gombot kapott, amelynek több feladata is van. A Garmin Connectben előre kiválaszthatunk egy kedvenc tevékenységtípust, amelyet közvetlenül a karkötő gombjával indíthatunk el és állíthatunk le. Ez nem azt jelenti, hogy minden sportprofil elérhető a készülékről, hanem azt, hogy egy előre beállított tevékenységet használhatunk gyorsan, a telefon elővétele nélkül.
A megfelelő beállítás után a gomb három másodperces nyomva tartásával a pulzusadatok továbbítása is be- és kikapcsolható. Ugyanez a gomb kezeli az ébresztést is: rövid nyomással elhalasztható, hosszabb nyomással pedig leállítható a riasztás.
A fizikai gomb az egyik olyan pont, amelyben a CIRQA valóban eltér a mezőny több szereplőjétől. A WHOOP-nál vagy a Polarnál az alkalmazáshoz kell nyúlni egy edzés elindításához, a CIRQA-nál viszont elegendő megnyomni a készülék egyetlen gombját.
Az automatikus aktivitásfelismerés szintén be- és kikapcsolható. A CIRQA a mozgás- és terhelési adatok, a korábbi aktivitások, valamint szükség esetén a csatlakoztatott telefon GPS-adatai alapján próbálja felismerni és rögzíteni a tevékenységeket. A rögzített aktivitás később a Garmin Connectben szerkeszthető vagy törölhető.
Elevate Gen4 optikai pulzusérzékelő
A másik meglepetés nálunk, hogy a CIRQA nem a Garmin legújabb Elevate Gen5 optikai pulzusérzékelőjét, hanem a jól ismert Elevate Gen4-et kapta. Ez ugyanaz az optikai pulzusmérő-generáció, amelyet több jelenlegi és korábbi Garmin modellből is jól ismerünk.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az EKG és a bőrhőmérséklet mérése kimarad, illetve intenzív sport közben várhatóan nem lesz olyan pontos a csuklós pulzusmérés, mint a Gen5 esetében. A két szenzorgeneráció viselkedését már jól ismerjük a Garmin korábbi óráiból.
Felkaron viselve azonban sokkal kedvezőbb körülmények között dolgozhat az optikai érzékelő, ezért ezt külön is megvizsgáljuk majd.
Szerintünk a Gen4 választása leginkább a hosszabb üzemidő miatt lehetett. Kevesebbet fogyaszt, és egy ilyen apró, folyamatosan működő eszközben ez komoly előny lehet.
Emellett egy rendkívül kiforrott platformról beszélünk. A Garmin évek óta használja ezt a szenzort, így rengeteg valós felhasználói adat áll rendelkezésre a pulzus-, HRV-, alvás- és regenerációs algoritmusok finomhangolásához.
Regeneráció és a Garmin-adatok összefésülése
A CIRQA egyik valódi ereje akkor mutatkozhat meg, ha már használunk más Garmin eszközt is. Ha valakinek van például egy Fenix vagy Forerunner órája, a CIRQA napi adatai automatikusan összefésülődnek annak adataival a Garmin Connectben.
Nem két külön eszköz két külön adathalmazát nézzük, hanem elvileg egyetlen folyamatos képet kapunk a napi aktivitásról, az edzésterhelésről, a regenerációról, a HRV-ről, az alvásról és a Body Batteryről.
Ebben segít a Physio TrueUp, amely nem új fejlesztés, hanem egy folyamatosan bővülő rendszer. 2016-ban indult egyszerű TrueUp néven, amely a napi aktivitási adatokat szinkronizálta az eszközök között. 2018-ban Physio TrueUppá bővült, így már többek között a VO2 max, a regenerációs idő és az edzésterhelés adatai is átjárhatóvá váltak.
A rendszer 2023-ban tovább finomodott a Unified Training Status bevezetésével. A legfrissebb lépés a Body Battery TrueUp, amely több Garmin eszköz együttes használata esetén segít egységesebben kezelni a Body Battery, a HRV, az alvás és az aktivitás adatait.
Ehhez jön most hozzá a TrainingPeaks és a TrainHeroic felvásárlása. A TrainingPeaks egy több mint 25 éve működő, edzők és komolyan sportoló felhasználók által használt rendszer, amely a strukturált edzések, az edzésterhelés és a hosszú távú forma követésében jóval mélyebbre megy, mint a Garmin Connect jelenlegi megoldásai. A TrainHeroic pedig éppen azt az erőnléti és súlyzós területet erősítheti, amelyben a Garmin eddig kevésbé volt meggyőző.
Egyelőre nincs bejelentve, hogy ezekből pontosan mi kerül át a Garmin Connectbe vagy a Connect+-ba. Az viszont látszik, hogy a Garmin egyre kevésbé pusztán eszközgyártóként gondolkodik. A cél egy olyan teljes rendszer lehet, amelyben az eszköz méri az adatokat, a Connect összerendezi őket, az edzéstervező rendszer pedig megmondja, mit kezdjünk velük.
Ebben a környezetben a CIRQA nem egy magányos, kijelző nélküli karkötő, hanem egy újabb, folyamatosan viselhető adatforrás a Garmin rendszerében.
Alvás
A kijelző nélküli karkötők egyik legfontosabb területe az alváskövetés. Egy sportórát sokan éjszakára levesznek, mert túl nagy, túl nehéz, vagy egyszerűen zavarja őket. A CIRQA egyik legfontosabb kérdése ezért az lesz, hogy mennyire kényelmes egész éjszaka viselni, és mennyire pontosan ismeri fel az elalvás, az ébredés és az éjszakai nyugalmi időszakok határait.
A karkötő rezgő ébresztést is kapott, amelynek a hétköznapokban komoly hasznát látjuk. Beállítható fokozatos, finoman induló rezgés is, így az ébresztés kevésbé zavaró lehet, mint egy telefon vagy hagyományos ébresztőóra hangja.
Ha a CIRQA ezeket a feladatokat megbízhatóan teljesíti, akkor könnyen lehet, hogy nálunk teljesen kiváltja a Garmin Index Sleep Monitort. Kíváncsi vagyok, alvásnál mi lesz a különbség, hiszen az Index Sleep Monitor éppen az Elevate Gen5 optikai pulzusérzékelőt használja.
Kinek ajánljuk?
Sima egészségkövetésre jó választás lehet azoknak, akiknek nincs Garmin órájuk, és nem is feltétlenül sportolók. Nekik a 24/7 pulzus, a napi aktivitás, a HRV, a stressz és az alvás követése önmagában is értéket adhat.
Más a helyzet, ha valaki mechanikus órát visel, vagy csak Garmin Edge kerékpárkomputert használ. Nekik a CIRQA önmagában is egy nagyon érdekes kiegészítő lehet, hiszen egész nap gyűjti a pulzus-, HRV-, stressz-, regenerációs és alvásadatokat, miközben edzés közben pulzusforrásként is működhet a kerékpárkomputer felé.
A külön felkarpántot viszont nem egész napos használatra találták ki. Szerintünk elsősorban sport közben lehet létjogosultsága, amikor a felkaros elhelyezés kedvezőbb lehet az optikai pulzusmérés szempontjából, esetleg alváshoz lehet még kényelmes alternatíva. A CIRQA valódi erőssége azonban nem a felkarpánt, hanem az, hogy csuklón viselve folyamatos egészség-, aktivitás- és regenerációkövetést biztosít, a felkarpánt pedig egy speciális kiegészítő azoknak, akik edzés közben szeretnék kihasználni az előnyeit.
Akinek viszont már Gen4-es vagy Gen5-ös optikai pulzusérzékelővel szerelt Garmin órája van a csuklóján, annak tisztán az edzés közbeni pontosság miatt nincs sok értelme CIRQA-t és külön felkarpántot vennie. A felkarpánt áráért már egy jó pulzusmérő öv is kapható, amely erre a feladatra jobb és olcsóbb megoldás.
A CIRQA annak lehet igazán érdekes, aki nem csak edzés közbeni pulzusmérést keres. Egy olyan eszközt kapunk, amely egész nap követi az aktivitást, edzés közben külső pulzusforrásként használható, utána segít a regeneráció értékelésében, éjszaka pedig az alvást figyeli.
A végső kérdés továbbra is nyitott: sikerült-e a Garminnak megtalálnia az egyensúlyt a napi aktivitáskövetés, az edzés, a regeneráció, az alvás és a kényelem között. Erre a következő hetek valós használata – kerékpáron, futás közben, alvás alatt és a hétköznapokban – fog választ adni, nem a specifikációk.
A teljes Zerge-teszt hamarosan érkezik, várhatóan augusztus 20-a körül. Addig is ezekkel az első benyomásokkal indulunk neki a mindennapi használatnak, és amint bővül a készlet, jelentkezünk a részletekkel is.
2026.08.06.








.png)