RUNNER'S WORLD FutóMagazin 2018/1
HOVÁ ÉS MIÉRT?
Van a világnak számos pontja, ahol még mindig csak akkor futnak az emberek, ha kergetik őket. A futás az idők kezdete óta a menekülés eszköze, genetikusan kódolt és ösztönalapú. Jön a ragadozó, te meg döntesz: ütsz, vagy futsz. Rohansz, csak a célra fókuszálsz, a figyelmed beszűkül, a félelem adrenalint termel – ami elnyomja a fáradtságérzetet meg a fájdalmat –, a vér a lábaidba áramlik, a szív és a tüdő mindent belead, ezért a többi szerv takaréklángra áll. Ez a túlélő üzemmód.
Úgy tűnhet, te meg én már egészen más motivációval futunk. De nézz csak körül. Az a barátod, aki most vált el, esténként azért húzza fel a futócipőjét, hogy ne kelljen egyedül maradnia. A duci lány, aki az utcán szembefut vele, szeretne maga mögött hagyni tíz kilót. A menedzser, aki őt előzi be a kanyarban, a stresszt vezeti le. Persze mind azt mondjuk, hogy az élményért csináljuk, és az első pár tucat kilométer után ez talán tényleg így igaz. De sokan úgy kezdtük, hogy valami elől futottunk.
Mégis mind közül, amit eddig hallottam, a leginkább megrendítő és csodálatra méltó történet Sallai Zsuzsáé, aki szó szerint az életéért szállt versenybe. Rettegésben töltött gyermekévek után tulajdonképpen fizikailag is megszakadt a szíve, és a következő évtizedeket abban a hitben töltötte, hogy még lépcsőt is csak csigalassúsággal szabad járnia. Egy nyitott szívműtét és nyolc újraélesztés volt mögötte, mikor egy éjjel arra ébredt, hogy áramütés érte, ami átrepítette az ágyon. De nem áramütés volt, hanem a kilencedik szívleállás. Kitapintotta a pulzusát. Nem lehetett érezni. Kitámolygott a fürdőszobába és belenézett a tükörbe. Egy hamuszürke arcú embert látott benne, akinek a szeméből teljesen eltűnt a fény. Aki meghalt, valahogy mégis élt.
Nem engedte, hogy a férje mentőt hívjon. Nem akart több kórházat, defibrillálást, oxigénmaszkot. Megállt az idő, és csak valamikor kora reggel indult újra. Pár nap múlva arra ébredt, hogy futni akar. Futnia kell.
Háromszáz méter után azt hitte, megint rohama lesz. Mégis elindult másnap is. Kicsit többet bírt. Többet, többet.
Az a kilencedik volt az utolsó szívrohama, ma pedig gond nélkül teljesíti a maratonokat és saját versenyeket szervez. Neked ajánlom a vele készült interjút, a 60. oldalon.
Tomsits Tímea
