Garmin Forerunner 165 Music sportóra teszt – Zerge értékelése
Zerge véleménye fehéren-feketén a Garmin Forerunner 165 Music óráról.
Kinek és mire ajánlom?
A Garmin Forerunner 165 Music azoknak szól, akik a sima Forerunner 165 minden erényét szeretnék, plusz telefon nélkül is zenét hallgatnának futás közben. Az offline zenetárhely Spotify, Deezer és Amazon Music offline lejátszását is támogatja, illetve saját .mp3 fájlokat is fel lehet tölteni rá – ez az egyetlen érdemi különbség az alapmodellhez képest, de aki már próbálta zene nélkül futni telefon nélkül, tudja, mennyit számít.
Elsősorban azoknak a futóknak ajánlom, akik rendszeresen edzenek zenével vagy podcasttel, de nem szeretnék magukkal cipelni a telefont minden futáshoz. Ha valakinek a zene nem szempont, annak nincs értelme a felárat kifizetni, elég a sima Forerunner 165 – minden más tudásban (kijelző, GPS, pulzusmérés, edzésfunkciók) a két modell teljesen megegyezik.
Nagyon korrekt, gyors ügyintézés. Rendkívül segítőkész és profi eladók.
Amit szeretni fogsz a Garmin Forerunner 165 Music-ban
- Offline zenetárhely – Spotify, Deezer és Amazon Music playlistek tölthetők le rá, vagy akár saját .mp3 fájlok is, így futás közben nyugodtan otthon hagyhatod a telefonodat.
- Az 1,2"-os AMOLED kijelző ezen az áron a kategória legjobbika – tűző napon is kristálytisztán olvasható, éjszaka pedig kifejezetten jól megoldott az elsötétített alvó mód.
- A Garmin Elevate V4 pulzusmérő szenzor ugyanaz, mint a Forerunner 955-ben és 965-ben – a mérési pontosság a magasabb kategóriás órákkal vetekszik.
- Meglepően pontos GPS multiband vevő nélkül is – belvárosi felhőkarcolók között és sűrű fás terepen egyaránt megbízható nyomvonalat rajzol.
- WiFi-s szinkronizálás – a Music kiadás WiFi-n keresztül is tud kommunikálni, így a zeneszinkron és az adatfeltöltés is gyorsabb, kábel vagy Bluetooth nélkül.
- Napi edzésjavaslatok, struktúrált edzések és útvonalkövetés, valamint HRV Status, Morning Report és Body Battery – ugyanazok a futófunkciók, mint az alapmodellben, csak zenével megspékelve.
Amit hiányolok a Garmin Forerunner 165 Music-ból
- Nincs Training Load és Training Status – a HRV Status megvan, de a részletesebb edzésterhelési visszajelzés hiányzik, pedig ezt már a jóval régebbi, olcsóbb Forerunner modellek is tudták.
- Az always-on kijelző üzemideje mindössze 4 nap, zenehallgatással pedig ez tovább csökken – aki sokat fut zenével és folyamatosan bekapcsolt kijelzővel, annak gyakrabban kell töltenie.
- Nincs teljesítménymérő és okostrainer támogatás kerékpárhoz, illetve multisport/triatlon mód sem érhető el – a zenei felár ezeket nem hozza el, csak a sima 165-nél ismert korlátok maradnak.
Részletesebben a Garmin Forerunner 165 Music-ról
A Forerunner 165 Music kézbevétele semmiben nem különbözik a sima verzióétól: ugyanaz a könnyű, 39 grammos ház, ugyanaz a szabványos 20 mm-es szíj, ugyanaz az 1,2"-os AMOLED kijelző. A különbség belül van – a Music kiadás beépített tárhelyet kapott zenéhez, valamint WiFi-modult is, hogy a zeneszinkronizálás ne a Bluetooth-on keresztül, hanem gyorsabban, otthoni hálózaton át történjen.
A zenei funkció gyakorlatban azt jelenti, hogy a Spotify, a Deezer és az Amazon Music playlistjeit letöltheted az órára, vagy egyszerűen felmásolhatsz rá saját .mp3 fájlokat is. Ezután Bluetooth-fülhallgatót párosítva a telefon otthon maradhat – ez azoknak igazán nagy előny, akik hosszabb futásokat vagy edzőtermi köröket zenével vagy podcasttel szeretnek csinálni, telefon vagy külön MP3-lejátszó nélkül.
A zenehallgatás természetesen az üzemidőt is befolyásolja: GPS-es edzésnél zenével 6,5-7 óra érhető el, zene nélkül pedig 17-19 óra, a GNSS-beállítástól függően. Ez a különbség jól mutatja, hogy a zenei funkció valódi kompromisszummal jár akkumulátor terén, úgyhogy hosszabb futásoknál érdemes eldönteni, mennyire fontos a zene az adott edzésen.
Minden más funkcióban a Music kiadás pontosan ott folytatja, ahol a sima Forerunner 165: napi edzésjavaslatok, struktúrált edzések letöltése Garmin Connectről vagy TrainingPeaks-ről, szabadon konfigurálható adatoldalak, morzsanyom alapú útvonalkövetés és a megszokott alvás-, HRV- és Body Battery-követés. A Garmin Elevate V4 pulzusmérő szenzor és a GPS-pontosság is megegyezik – a teszt során ugyanolyan stabil nyomvonalat adott városi és erdős terepen egyaránt, mint az alapmodell.
Összességében a Forerunner 165 Music nem egy másik óra, hanem ugyanaz a jól eltalált futóóra, egyetlen praktikus kiegészítéssel. Aki rendszeresen fut zenével vagy podcasttel, és szeretné a telefont otthon hagyni, annak megéri a felár – aki viszont amúgy sem hallgat zenét futás közben, annak felesleges kiadás, és nyugodtan választhatja a sima, olcsóbb Forerunner 165-öt.
Zerge, 2026. június
Menő, ahogy készülsz!
Nem csak futni jársz. Te már ennél több vagy. Éppen ezért van szükséged a Forerunner 165-re - a speciálisan kifejlesztett GPS futó okosórára, amely személyre szabott adaptív edzéstervvel és fényes AMOLED kijelzővel segít elérni a céljaidat, hogy mindig lássd, mennyit fejlődsz.
30,48mm SZÍNES AMOLED KIJELZŐ
AKÁR 11 NAP ÜZEMIDŐ OKOSÓRA ÜZEMMÓDBAN
EDZÉS-MUTATÓK ÉS REGENERÁLÓDÁSI INFORMÁCIÓK.
25-NÉL TÖBB BEÉPÍTETT KÜLTÉRI ÉS BELTÉRI SPORT
ÉRINTÉSÉRZÉKENY KÉPERNYŐ ÉS GOMBHASZNÁLAT
ZENE A CSUKLÓDON
|
AMI TETSZENI FOG
|

TEMPÓ, TÁV, PULZUS
Ez az könnyen használható GPS-es futó okosóra az alapvető funkciókat kínálja, amelyekre szükséged van, hogy a futásodat a következő szintre emeld - beleértve a GPS-t, tempót, távolságot és csuklón mért pulzust1.

NAPI EDZÉSTIPP
Kapj olyan edzéseket, amelyek neked vannak tervezve. Azokhoz igazodnak minden futás után, hogy megfeleljenek a teljesítményednek és regenerációdnak, valamint az előtted álló versenyeknek a Garmin Connect™ okostelefonos alkalmazás naptárában.

GARMIN EDZÉSTANÁCSADÓ
Kapj ingyenes, testre szabott 5 km-es, 10 km-es és félmaratoni edzéstervet szakértő edzőktől, hogy segítsenek új kihívást vállalni.
VERSENYHEZ ALKALMAZKODÓ EDZÉS
Készülj fel a versenyre edzési tippekkel, személyre szabott napi ajánlott edzésekkel és versenyadatok alapján készült célidő előrejelzésekkel, amelyeket a Garmin Connectbe bevitt részletek alapján kapunk.
REGGELI JELENTÉS
Kapj egy áttekintést az alvás1 és az edzés kilátásairól, amint felébredsz - az HRV állapotával és az időjárással együtt. Még azt is testre szabhatod a jelentésedet, hogy azt mutassa meg, amit látni szeretnél.
EDZÉSHATÁS
Az edzés hatásával megtekintheted, hogyan befolyásolják az edzések a kondíciódat, és megértheted az edzésfutások és edzések fő előnyeit.
|
FEJLŐDJ ÉS NEVEZZ VERSENYEKRE
|
EDZÉSTERV
HOSSZÚ ÜZEMIDŐ
Akár 11 napig is használható okosóra módban, és akár 19 órán keresztül GPS módban, így teljesebb képet kaphatsz az egészségedről és az edzéseidről.
REGENERÁCIÓS IDŐ
Tudd meg, hogy mennyi idő alatt kell regenerálódnod a következő nagy megerőltetésű edzés előtt, a legutóbbi edzés, valamint az általános stressz, az alvás és az edzésen kívüli napi tevékenységek alapján.
ALVÁSKÖVETÉS ÉS ALVÁS ÉRTÉKELÉS
Értsd meg, hogyan regenerálódik a tested az alvás értékeléssel, kapj egy áttekintést az alvási szakaszaidról, és nyerj részletes betekintést az alvásminőség javítása érdekében.
BODY BATTERY™ TESTED ENERGIAMÉRÉSE
Kövesd nyomon a tested energiaszintjét, hogy megtaláld a legjobb időpontokat az aktivitásra és pihenésre. Sőt, részletes információkat és betekintést is kaphatsz arról, hogyan befolyásolja az energiaszintedet az alvás, a szunyókálás, a tevékenységek és a stressz.
NYOMVONAL
Hozz létre vagy találj meglévő útvonalakat a Garmin Connect alkalmazásban és kedvenc harmadik fél által biztosított platformokon, majd szinkronizáld közvetlenül az órádra.
VERSENY ELŐREJELZŐ
Kapj egy becslést arról, hogy milyen tempóval teljesíthetnél egy 5 km-es, 10 km-es, félmaratoni és akár maratoni versenyt is.
SZUNDIKÁLÁS ÉSZLELÉS
Automatikusan kövesd vagy jegyezd fel a szundikálásaidat, hogy láthasd, hogyan segítik a testedet, és mi lenne az ideális időtartam és időpont számukra.
NŐI EGÉSZSÉGKÖVETÉS
Kövesd és rögzítsd menstruációs ciklusodat vagy terhességedet, és kapj mozgás- és táplálkozás-egészségügyi oktatást.
KÉSZÜLJ FEL
CSUKLÓS PULZUSMÉRÉS
A szívverés folyamatos mérése segít felmérni, mennyire keményen dolgozol az aktivitások során, így egész nap és éjjel2 tudni fogod, mi történik.
CSUKLÓRÓL MÉRT FUTÁSDINAMIKA
Kapj méréseket a fontosabb futási mutatókról, mint például a lépésfrekvencia, lépéshossz, talajérintési idő és még sok más, hogy segítsen javítani a futási technikádat.
VO2 MAX
Nézd meg jelenlegi edzettségi szintedet, és kövesd az idő múlásával bekövetkező változásokat, hogy célokat tűzz ki, értékeld a fejlődést és még többet.
INTENZÍV PERCEK
Kövesd az átlagos és intenzív aktivitás perceidet, hogy segítsenek elérni a céljaidat.
HRV STÁTUSZ
Szerezd meg a teljes egészséged, edzésed és regenerációd mélyebb megértését a szívritmusod változékonyságán keresztül.
HANGVEZÉRLÉS
Kapj értesítéseket fülhallgatódra, milyen tempóban futsz, vagy akár az edzésvezetést is bemondja a füledre.
STRESSZ KÖVETÉS
Tudd meg, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott vagy stresszes napod van-e.
VÉROXIGÉNSZINT MÉRÉS
Kövesd nyomon az oxigénszintedet a vérben ébrenléted vagy alvásod idején2.
FUNKCIONÁLIS EDZÉSEK
Böngészd a Garmin Connect alkalmazást több tucat ingyenes HIIT, erőnléti, kardio, jóga és pilates edzésért. Akár sajátot is készíthetsz az alkalmazásban, és elküldheted az órádra.
EGÉSZSÉGKÉP
Rögzíts egy 2 perces szakaszt a kulcsfontosságú egészségügyi adatok rögzítéséhez, majd készíts egy jelentést, amelyet megoszthatsz az egészségügyi szolgáltatóddal.
AKTIVITÁSKÖVETÉS
Tartsd nyomon napi lépéseidet, elégetett kalóriáidat, megmászott lépcsőidet és még többet a csuklódon1.
FITNESZ KOR
Megbecsüli, mennyire vagy fitt az aktuális életkorodhoz képest.
TELJESÍTS
BEÉPÍTETT GNSS GPS
Beépített érzékelőink több műholdrendszerrel csatlakoznak, így követheted, hogy hol futottál, és pontos statisztikákat kapsz, beleértve a távolságot és a tempót.
CSUKLÓN MÉRT FUTÓDINAMIKA
Lásd, mennyi erőt használsz a pályán vagy aszfalton, így kezelheted a megterhelést és finomhangolhatod az edzést.
BEÉPÍTETT SPORTPROFILOK
Használd ki a több mint 25 beépített tevékenységet, beleértve a kerékpározást, a nyílt vízi úszást, az erősítő edzést és még sok mást.
FUTÁS PÁLYÁN
Rögzíts pontos körönkénti távolságokat, és lássd a távolságokat méterben.
PACEPRO™ FUNKCIÓ
Tervezd meg a verseny-napi stratégiát GPS-alapú tempóvezetéssel a kiválasztott pályára vagy simán csak a távolságra.
KAPCSOLATBAN
ZENE
Töltsd le a dalokat és lejátszási listákat a Spotify, Deezer vagy Amazon Music fiókodból telefon nélküli hallgatáshoz vezeték nélküli fejhallgatóddal.
BIZTONSÁGI FUNKCIÓK
Ha az óra érzékeli, hogy bekövetkezett egy esemény, üzenetet küld a valós idejű tartózkodási helyeddel3. Vagy ha biztonságban nem érzed magad, kézzel is megteheted.
GARMIN PAY™ ÉRINTÉSMENTES FIZETÉS
Haladj gyorsan át a pénztárokon, tömegközlekedésben anélkül, hogy telefont vagy bankkártyád elővennéd.
OKOS ÉRTESÍTÉSEK
Fogadj e-maileket, szövegeket és értesítéseket az órádon, amikor összepárosítod iPhone® vagy Android™ okostelefonoddal.
LIVETRACK FUNKCIÓ
Barátok és családtagok követhetik valós idejű tartózkodási helyedet3, és megtekinthetik előre megtervezett útvonalaidat.
GARMIN CONNECT APP
Tekintsd meg az egészségügyi és fitnesz információidat, csatlakozz barátaiddal, és még többet.
CONNECT IQ™ ÁRUHÁZ
Adj hozzá óra képernyőket, adatmezőket és alkalmazásokat a párosított órádra
|
1Tevékenységkövető pontosság A Spotify és a Spotify logó a Spotify AB bejegyzett védjegyei közé tartoznak. Az Amazon Music és az összes kapcsolódó logó a Amazon.com, Inc. vagy leányvállalatainak védjegyei. Az iPhone az Apple Inc. védjegye, az Egyesült Államokban és más országokban bejegyezve. Az Android a Google LLC védjegye. Mérnöki fejlesztések folyamatosak, és lehet, hogy nem tükröződnek vissza a képeken, videókon és specifikációkon.
|



.png)