![](https://zerge.hu/upload/images/icons/zerge-teszt.png)
Zerge KÜLÖNVÉLEMÉNYE A GARMIN VIVOFIT-ről
Mozgásaktivitásos karkötő, mely egy igen érdekes világot tár a szemünk elé. Láthatjuk mennyit mozgunk naponta, s hogyan alszunk. Már 1 hete megvan a karkötő, s tippeltem minden nap a napi mozgásaktivitásom, de köszönő viszonyba sem volt a karkötő által látottakkal. Hogy miért? Amely nap futok, aznak kicsit lustább vagyok. S lehet annyit mozgok egy takarítás, mosás, teregetés során, mint amennyit amúgy 2 nap alatt. S ezek mellett láthatom alvásidőm is feketén fehéren. Van mit javítani rajtuk. Ehhez segít a vivofit, mely rendgeteg dologra használható ezen kvül is. Tényleg csak ajánlani tudom mind a sportolóknak, mind azoknak, akik csak egészségesebben szeretnének élni, de ehhez nem futócipőt húznak a lábukra.
![](https://zerge.hu/upload/images/vigyazz!(1).png)
|
Ez a teszt több, mint 6 hónapja készült. Így olvasásánál kérjük ezt vedd figyelembe, mivel azóta több szoftverfrissítés is történhetett., illetve a tesztben említett árak, s ajánlások is elavulhattak.
|
GARMIN VIVOFIT TESZT
tartalomjegyzék
ÖSSZEGZÉS
A GARMIN VIVOfit karkötőt napi 24 órás használatban hordhatjuk. Láthatjuk a napi lépésszámunkat, becsült megtett távot, pontos időt, dátumot, elégetett kalóriaszámot, s azt a lépésszámot, ami a napi cél eléréséhez szükséges. Ezen adatokat folyamatosan láthatjuk, s az egygombos karkötő gombnyomásával válthatunk az egyes kijelzők közt.
Fejlesztehetjük pulzusmérő pánttal is a karkötőt, ekkor a pulzusunk mellett megjelenik a pulzustartomány is, melyet a számítógépről vagy telefonról állíthatunk be. Tehát 3 - 142, azt jeleni, hogy a 3-as tartományban vagyok 142-es pulzussal. Az 5 pulzustartományt mi állíthatjuk be.
Eddig jó a dolog, most jön a szuper rész. A csomagban van egy kis stick, melyel összeszinkronizálhatjuk a napi történéseket a számítógéppel. Itt már napi/heti/havi grafikonon láthatom amit szeretnék, magyarul mindent. Szerkeszthetem hogyan nézzen ki az adatlapom, amit fontosnak tartok előtérbe helyezhetem, könnyen megoszthatom dolgaimat mással is. Alvásunkat is monitorozza a VIVOfit, nemcsak az alvásidőt, hanem az alvási minőséget is.
Ajánlom tényleg mindenkinek, aki egy kicsit sportosabb szeretne lenni, s fejleszteni szeretné pulzusméréssel is a jövőben. A POLAR cégnek is kijött a VIVOfit-el egyidőben egy ilyen karkötője, emiatt pár különbséget leírok pontokba plusz vagy minusz előjellel a Garmin oldalról nézve.
- + folyamatosan láthatjuk a vivofit kijlezőn az adatokat (Polar Loop-nál 3 sec-ig villan csak fel)
- + szinkronizálás során is monitoroz a karkötő (Loop-nál a syncronizálás kábeles, így le kell vennünk)
- + pulzusmérő pánttal láthatom a pulzuszónámat is (Loop-nál csak a pulzust, s csak 3sec-ig)
- + pulzusmérő pántja ANT+, azaz minden Garmin termékkel kompatibilis (Loopnál csak a H7 órakompatibilis, de csak az alapkategóriás Polar órákkal)
- + láthatom a megtett távot is
- + szoftvere magyar nyelvű
- + szoftvere nagyon egyszerűen, jól használható
- + nem kell végleg testreszabnunk a karkötőt, így gyerekünknek, párunknak is kölcsönadhatjuk (loopnál fizikailag méretre vágjuk)
- + eleme 12 hónapig működik (loopnál 4-6 naponta töltenünk kell 40 percet)
- - elegánsabb a POLAR Loop
- - könnyebb le- fel venni a Loop-ot (a vivofittet meg nem kell levennünk)
- - balkézen hordáshoz tervezték (Loop szoftveresen váltható jobb és balkéz közt)
- - drágább a Loop-nál 11eFt-al a Vivofit
CSOMAG
A csomag még nem a gyári, csak egy teszt készülék, így a beltartalom lesz az érdekes nem a csomagolás.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-box.jpg)
A csomag még nem gyári kiszerelés
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-all2.jpg)
Választhatunk 5 színben a karkötők közül, mindegyik csomagban egy kicsi és egy nagy csuklókarkötő található. Ezek cseréje egyszerű. Miután kiválasztottuk, hogy kicsi vagy nagy a méret, ezután nem kell mást tennünk, mint beállítjuk a karkötő kerületét. Nincs szükség szabásra, vágásra.
KARKÖTŐ
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-kapcs.jpg)
Azon méreten rögzítjük, ahol nekünk kényelmes.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-ant.jpg)
A számítógépes kapcsolat egy Garmin ANT+ stick, amivel összeszinkronizál a Vivofit. Nem kell levennünk a karkötőt, nem kell megszakítanunk a napi aktivitást egy szinkronizálás miatt.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-bel.jpg)
A Vivofit bluetooth-al is kommunikál okostelefonnal (iPhone 4S-től felefelé). Elemei 1 évig működnek csere nélkül, melyben CR1632-es 2db van.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-bel2.jpg)
A karkötőbe igyen egyszerű bepattintani a modult, pattintás után kis helyreigazítás szükséges, hogy mindenhol belesimuljon a pántba a modul.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-side.jpg)
Kézbevéve egy egyszerű, sportos, abszolult nem zavaró karkötőt láthatunk, érezhetünk.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-polarloop.jpg)
Konkurens termék a POLAR LOOP (jobb oldal), mely elegánsabb, s kényelmesebb is, de funkcióit tekintve eltér a VIVOfittől. Hogy melyik a jobb? Erre a kérdésre késöbb visszatérek.
SZOFTVER számítőgépen
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/logo-connect.jpg)
connectgarmin.com az online felület, ahol megnézhetjük letöltött adataink.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-step4.jpg)
Letöltés és telepítés A Garmin Express™ segítségével többek között elküldheti edzéseit az internetre vagy frissítheti készüléke szoftverét. A szoftver letöltése után nyissa meg és futtassa számítógépén a telepítőt. |
Csatlakoztassa az ANT-t: ha eszközéhez USB-s ANT Stick is tartozik, akkor csatlakoztassa azt számítógépéhez. Ezután kapcsolja be az eszközt, és várja meg, hogy az csatlakozzon. |
Készülék összekapcsolása: A Garmin Express segít beállítani készülékét és csatlakoztatni azt a Garmin Connecthez. Ettől kezdve tevékenységei feltöltődnek a Garmin Connectre, amikor készülékét csatlakoztatja, vagy amikor készüléke a vezeték nélküli hálózat hatókörébe kerül. |
Garmin Connect: A Garmin Connect az Ön online edzésnaplója, ahol minden tevékenységét elemezheti, megoszthatja és megtervezheti. Csatlakozzon egy csoporthoz, vagy vegyen részt kihívásokban a környékbeliekkel. |
SZOFTVER mobilon
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/garmin-vivofit-app.jpg)
connect.garmin alkalmazás telefonon
Miután letöltöttük az APP-ot, létrehozzuk a saját fiókunkat, melyhez meg kell adni nevünk, emailcímünk.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-1.jpg)
CONNECT APP amit most kibontunk
Így néz ki a vázlatosan az APP menüpontjai:
- Kezdőlap
- Lépések (lépéscél, lépések, km, kalória - napi, heti, havi, éves)
- Tevékenységek (térképre mentett edzéseink listázása)
- tékép
- adatok
- köridők
- grafikonok
- ...
- szerkesztés
- hozzáadás
- megosztás
- mégsem
-
- Alvás (itt láthatjuk alvásidőnk, minőségét és grafikonon a mélységét, s szerkeszthetjük az alvásidőt)
- Pályák (minden GARMIN eszközünk elmentett útvonala itt megtalálható, s a kompatibilis Garmin eszközre innen átküldhető (EDGE510, EDGE810, FR220, FR620, Tactix, Fénix2)
- Edzések (minden edzéstípusunk, amit szerkesztettünk itt megtalálható, s ezeket átküldhetjük Bluetooth-on a következő Garmin készülékeinkre (EDGE510, EDGE810, FR220, FR620, Tactix, Fénix2)
- Nevezések (itt láthatjuk a virtuális kupagyűjteményünk, s azt mikor szereztük azt be)
- Személyes rekordok (idő, táv és sportág szerinti rekordjaink)
- Közösség
- Újdonságok (barátaink legutolsó edzései vannak itt)
- Kapcsolat (visszaigazolt ismerőseink láthatóak itt)
- Ranglista (ismerőseink között különböző ranglistákat láthatunk)
- Eszközök (kompatibilis GARMIN termékeink láthatóak itt, Itt nevezhetjük át a termékeinket, itt távolíthatjuk el, s adhatunk hozzá újjat)
- LiveTrack (valós időben megoszthatjuk edzésünk másokkal
- Beállítások
- Személyes adatok
- Mértékegység beállítások
- Pulzus tartományok megadása
- Kijelentkezés a fiókból
- Visszajelzés küldés
- Névjegy
- Súgó
- Körséta az alkalmazásban
- Fitnesz áttekintés (APP műszerfalak magyarázatai)
- Egészség és fitnesz áttekintés (APP műszerfalak magyarázatai)
- Készülék hozzáadása
- Hiba a csatlakozás során
- Mi az a LiveTrack
- LiveTrack használata
- Viszajelzés küldése
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-10.jpg)
A szoftver 4 fő részből áll: Kezdőlap, Közösség, Eszközök, LiveTrack
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-2.jpg)
A szoftver magyar nyelvű, 7 lenyíló részt találunk benne, melyeken végimegyünk most
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-4.jpg)
A napi lépésszámunkat órára felbontva is látjuk
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-5.jpg)
Heti, havi és éves összesítést is nézhetünk
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-3.jpg)
Az alvásidő jól látható, ha lefekvéskor átléptünk a SLEEP üzemmódba
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-34.jpg)
A napi alvásmonitorozásnál jól látható mikor voltunk mélyalvási fázisba (23:45. 3:25, 4:45) és mikor voltunk ébren (1:10)
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-33.jpg)
Az alvásmonitorozás másik üzemmód. Ebbe 2 módon léphetünk bele:
- megynomjuk hosszan a VIVOfit-en lévő gombot, majd megvárjuk, míg a SLEEP üzemmódba lépünk, majd ha vége az alvásunknak ismét hosszan nyomjuk a gombot
- Beállítjuk az APP-on keresztül, hogy kb mikor szoktunk lefeküdni és felkelni. Ez már az adott napra módosítható lesz, lsd felső kép.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-25.jpg)
Alvásidőnk beállíthatjuk menuálisan előre is, persze ettől el lehet térnünk
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-30.jpg)
Elmenettük az adatokat
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-12.jpg)
Az alvás minőséget is beállíthatjuk 3 féle arcra.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-14.jpg)
Gyűjthetjük a garmin álltal adott kitűzőket
Személyes rekordokért kapunk kitűzőket
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-6.jpg)
A 100000 lépés kitűzője.
Teszeltem egy tó körül a VIVOfit lépésszámolását. Az álltalam számolt és a VIVOfit által számolt lépésszám pontos volt, s nem számított, hogy normálisan megyek, vagy zsebredugom a kezem.
Az érdekes vagy inkább nevezzük pontatlannak az, hogy, ha visszaosztom a megtett métereket a lépésszámmal, akkor 86cm-es az átlag lépésem. Ez reális is, ha sietek, de séta, lépécsőzés, otthoni munkánál iszonyatosan nagy lesz a távolságmérés. Egy kocogás során is 20%-al többet mér a VIVOfit, mint a GPS.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-16.jpg)
Pulzusmérő övvel is edzhetünk, ekkor elnevezhetjük az edzést, s láthatjuk idő-pulzus grafikonon az edzésünk.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-19.jpg)
Edzésünket elnevezhetjük, besorolhatjuk, mely sportágban végeztük, megadhatjuk az edzésünk láthatóságát és kis kommentet is írhatunk hozzá.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-17.jpg)
Az edzés összes részletét láthatjuk numerikusan
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-18.jpg)
Mindamellett idő- pulzus grafikonon láthatuk az edzésünk, melyet sajnos nagyítani a telefonon nem lehet, de erre ott a számítógép.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-36.jpg)
Edzésünk megoszthatjuk a facebook-on is.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-10.jpg)
Eszközök menüpont. Itt találhatjuk azon GARMIN termékeink, melyek BLUETOOTH SMART kompatibilisek.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-24.jpg)
Az összetanítás egyszerű: Hosszan kell nyomunk a karkötőn a gombot, míg a PAIR felirat nem jön fel, miközben a Bluetooth be van kapcsolva a telefonunkon és keressük az eszközt
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-21.jpg)
Minden eddig összetanított GARMIN eszközünk láthatjuk
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-11.jpg)
VIVOfit megjeleníti a gyári számot is.
FONTOS: egy telefonról egy felhasználót kezeljünk. Jelenleg (2014.03.16.)a connect garmin és a VIVOfit nem tudja szeparálni a napi aktivitásainkat, s keverni fogja az adatokat.
FONTOS: ha valakinek átadjuk a saját VIVOfitünk, s magunknak beszerzünk egy újjat. Ekkor ha kitöröljük az előző VIVOfit-ünk a rendszerből elveszik az összes adatunk.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-8.jpg)
A VIVOfit beállításai APP-on keresztül
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-7.jpg)
APP-on keresztül a pulzuszónánkat is beállíthatjuk. 5 zóna állítható, ezeket edzés közben is láthatjuk, azaz melyik zónában vagyunk, s mekkora a pulzusunk.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-22.jpg)
5 pulzuszóna állítható be a VIVOfiten
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-35.jpg)
Itt találhatjuk barátaink legfrisebb edzéseit, barátaink listáját és különböző ranglistákat sportáganként.
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-26.jpg)
Barátaink legfrissebb megosztott edzéseit láthatjuk
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-app-27.jpg)
Ranglista a barátaink között, különböő szempontok alapján
beállítások menüpontban (alul kis fogaskerék ikon), állíthatjuk be a személyes adatainkat
GARMIN VIVOFIT
Főbb jellemzők összefoglalása:
• 24 órán keresztül, 365 napon át viselhető •Vízálló, puha anyagú, egy év elem élettartammal.
• Kijelző a készüléken •Pontos idő
•Megtett lépésszám és távolság •Elégetett kalória
•Automatikus napi cél beállítás •Inaktivitás mérő
•Szívritmus és zóna (HRM szükséges) • Napi célok:
• Személyre szabott napi cél meghatározás • Garmin Connect:
• Aktivitás rögzítése (beleértve az alvást, evést és súlyvesztést)
• Összehasonlítás más Vívofit felhasználókkal
• Inaktivitás mérő – állapotsáv
• Riaszt ha túl sokáig inaktív.
• Alvás rögzítő mód
• HRM kompatibilis
![](https://zerge.hu/upload/images/teszteltuk/vivofit-all-front.jpg)
SZÁMÍTÓGÉPRE KÖTVE
Mivel a Microsoft megszüntette a Windows XP supportját, így a Garmin sem fejleszti a számítógépes kapcsolatát XP-re. Vista használata a Vista Business és a Vista Professional operációs rendszereken működnek, más VISTA rendszerben nem szavatolt. Windows 7 és Windows 8 operációs rendszeren fut a Garmin Express program. APPLE IOS 10.7 és attól újjabb operációs rendszerben szintén használható.
Miért Garmin?
- A Garmin profi a fitness mérő eszközök fejlesztésében.
- 24/7/365 hordható: Vízálló, kényelmes, egy év elem élettartammal, ösztönözve a folyamatos, hosszú távú használatra.
- Kijelző a készüléken: Pontos idő, összes lépés, távolság, elégetett kalória, napi cél, inaktivitás mérő, szívritmus (bundle), és szívritmus zóna (ha rendelkezésre áll).
- Napi cél: Elérhető és személyre szabott napi célok, mely ösztönzi a felhasználót, hogy viselje az eszközt minden nap.
- Garmin Connect: Rögzíti az aktivitást (beleértve az alvást, evést és súlyvesztést) általa összehasonlíthatja más Vivo Fit felhasználókkal, csoportokba léphet be tanácsokért, megoszthatja adatait és motiválhatja a barátokat hogy javítsa egészségüket.
- Inaktivitás mérő: Jelzi ha a felhasználó túl sokáig inaktív. Egy perc séta már visszafordítja a folyamatot.
- HRM kompatibilis: A szívritmus monitor segít a felhasználónak hogy megtalálja a megfelelő intenzitást a fitness céljai eléréséhez.
ÖSSZEHASONLÍTÁS
kis jelmagyarázat a táblázat alatt olvasható
PIROS színnel jelöltem ahol a versenytárs hátrányban van a legjobb megoldáshoz képest
KIS MAGYARÁZAT
- Kijelző= Ha van, akkor olvasható róla adat
- Folyamatos képernyő = a nap bármely szakában mutatja az adott időt, lépésszámot, edzés közben a pulzust, stb, nem kell gombot nyomni hozzá
- Világítás= ha van, akkor sötétben is olvasható az óra képernyője
- Elem/akksi élettartam= elemmel csak a garmin működik, a többi hálózatról tölthető kb. 1 óra a full töltési idő
- Fix méretű szíj= Ha fix, akkor egyedi csuklóméretre vágás után a mérete már nem változtatható
- Wireless= vezeték nélküli kapcsolat okostelefonnal
- Egyéni csoportok= Létrehozhatunk csoportokat, csatlakozhatunk mások követésére, s látjuk ekkor a napi összehasonlításunkat a csoport tagjaival vagy az egyénekkel
- Bluetooth Smart azaz 4.3-as bluetooth szabvány.
- ANT+ pedig pulzusmérő kódolási szabvány, amit használ a Suunto/Garmin/Bontrager/VDO/egyes Sigmák.
- H7- Polar pulzusmérö öv, mely a Polar 5KHz-es óráival is kompatibilis (ez a Polar alap és középalsó kategória szabványa) ezen felül fitneszgépekkel is kompatibilis.
- Alvás monitorozás= figyeli az alvás minőségét, a vibrálás opció csak ébresztéshez vonatkozik, hogy ne mélyalvásban ébresszen fel. Itt megadható egy időintervallum.
- Hátralévő cél= a napi aktivitási trendhez képest mennyi kell még lépnünk (trand: heti átlag)
- Inaktivitás jelzés= ha nem mozgunk, a karkötő jelzi az intaktivitást, s küld mozogni
- Lépésszám= mutatja a napi addig megtett lépésszámot
- Távolság= Lépésszám alapján tippeli a megtett távolságot
- Pontos idő= mutatja a pontos időt
- Dátum= mutatja a hónapot- napot (3-4 pl: március 4.)
- Lépcsőzés= minden napra ad kötelezően előirányzott lépcsőzést ami kb 7 emeletnyi
- Kalóriamérés= lépésszámból és aktivitási szintből számolt érték
- Opciós pulzusmérés= pulzusmérő övvel használható sport célokra is
- Social megosztás= pl. facebook megosztás