RÉSZLETESEBBEN
Nem sokat habozik a Garmin, hogy belépjen az órapiacra. Most a Casio van terítéken, immár másodszor. Azoknak, akiknek a Casio feeling tetszik megkapják a Garmin igen logikus menürendszerét, használhatóságát, logikáját és robosztusságát. Az óratest üvegszál erősített polimer, míg a számlapja az órának kémiai úton erősített üveg. A G-Shockra meglepően hajazó INSTINCT, azaz "ösztön" funkcióiban eléggé eltalált óra.
A SOLAR töltést már a Casio ProTech óráiban már sok-sok éve láthatjuk, de ez 2020-as Garmin újratervezés miatt az egész számlapot érinti, nem beszélve arról, hogy a GPS-es órák közt elsőként lépett "ismét" a Garmin napelem irányába. A SOLAR töltés ugyan a Fénix 6 sorozatban debütált, de annak sikere kétséges, mivel a hatalmas energiaigényt nem tudja kielégíteni. A csupán 10% rátöltés a nagy üzemidőre majd 50eFt-ért nem reális kiadás. Az Instinc Solar viszont annyira "buta" képernyővel rendelkezik, hogy jóval kisebb akkumulátort kell szinten tartania a Solar számlapnak. Ez sikerül is, bár nem tölt fel az óra 0-ról 100%-ra napelemmel, de hatalmas üzemidővel támogatja az órát.
Vissza a sportokhoz: le kell mondjunk futás közben a talajérintési időkről, kerékpáros lámpa kompatibilitásról, illetve az összetett sportokról, mint pl. triatlon, de nem mindenkinek kellenek ezen speciális funkciók, hiszen nem mindenki azért edz, mert készül valami nagy versenyre és agyonelemezi az edzéseit.
A navigációban tudja azt, ami hasznos, sőt a EXPLORE appal kicsit többet is, bár a monokróm számlap nem a legmodernebb, de használható funkcionálisan. Grafikai megoldásai jól olvashatóak, vizuálisan jó a grafika. Elképesztő, hogy a Garmin ezen a téren mennyit fejlődött az elmúlt 5 évben. Érdekesség a képernyőn a kép a képben rendszer, az óra jobb felső számlapján, mely fix, de tartalma igen logikusan változik/ változtatható.
A jó dolgokat örökölte, azaz a Fénix sorozat parancsgombjait is, ez egy előre általunk beprogramozható elérési útvonal, azaz hosszan nyomjuk a gombot, s azt csinálja az óra, amit megadtam előre neki, de az minden körülmények közt bármit is csinálok éppen. Fontos, hogy minden menürendszerben bárhol bármit csinálok, edzés közben vagy napközben ugyanarra a gombkombinációs nyomásra ugyanazt teszi. Ide sorolandó pl.: POI pont mentés, visszaszámláló, stopper, 100% fényerő zseblámpának, telefon keresés, MOB, navigáció, idő szinkron, ébresztő, azonnali pulzusmérés, iránykövetés. Tetszik, hogy az evezőkre is gondoltak, tehát az evezési csapásszámokat illetve az 500 méteres tempót is tudja az Instinct. Nem tudom hova pakoljam az ejtőernyős tudását, de az biztos, hogy HAHO, HALO és statikus tervezésre is van lehetőség, csakúgy, mint a Fénix 5 sorozatnál.
Már természetes a Garmin és az okosórád kapcsolata, azaz a bejövő hívás kijelzések, értesítések, push értesítések, természetesen a Garminnál minden üzenet végigolvasható, s beállítható az is előre, hogy a telefon mely alkalmazás értesítéseit szeretnénk az órát látni.
Az Instinct tehát egy olyan óra, mely a hasznos tudásra épül, nélkülözi a színes képernyőt, nem kell vigyázni rá, szóval alig várom mikor csatolhatom fel kezemre, mikor nem kell rá vigyáznom, s mikor léphetek át vele én is a fehér edzőcipős világból a kalandok közé.