Vissza a hírekhez

Placeholder image

Suunto Ambit2 családról

2014-05-07 - 9 éve

2012 tavaszán megjelent a Suunto Ambit, egy év után az Ambit2 cserélte fel a sikeres órát. 2014 tavaszán az Ambit2 R futóórával bővül a választék.

2012 tavaszán megjelent a Suunto Ambit, egy év után az Ambit2 cserélte fel a sikeres órát. 2014 tavaszán az Ambit2 R futóórával bővül a választék.

A SUUNTO Ambit család ismét bővült az Ambit2 R* típussal, mely az Ambitok legkisebb tagja lett.

2012 márciusban jelent meg az Ambit, mely sikerei után 1 évvel már fejlesztett is a Suunto, az Ambit2 S és Ambit2 órával. A Garmin Fénix szintén magashegyi órával történt rivalizálás eredménye volt a gyors fejlődése az Ambit családnak, mely sorozatos szoftveres fejlesztésen is átesett. 2014 márciusában jelenik meg az Ambit2 család legkisebb Ambit2 R sorozata, emly kifejezett futóknak készült óra.

 

SUUNTO AMBIT

Az Ambit egy programozható 10 sportprofilos, beépített GPS-es óra, mely számítógépról programozható volt sportáganként 1 APP-al.

 

SUUNTO AMBIT2 

Az Ambit2 1 évre az Ambit után került piacra. Úszó funkciókkal bővült az óra (csapásszám, úszásfelismerés, uszodai és nyiltvizi távolságszámítás), emelett multusport felhasználóknak is használható lett, bekerült az egy edzésen belüli sportágváltás. Emelett sportáganként már több APP is rátölthető az órára. Navigációs tudása is bővült, útvonalon visszatalál, edzések útvonalán is végigkísér.

 

SUUNTO AMBIT2 S

Az Ambit2 kistesója, az Ambit2 Sport. Üzemideje feleannyi, mint az Ambit2-nek, így csak 8 óra 1 másodperces mintavétellel. Magasságmérése nem barometrikus, hanme csak GPS-es, ami pontatlanabb, illetve nincs benne barométer és hőmérő sem.

 

SUUNTO AMBIT2 R

Lényegében az Ambit2 S óra futóknak lecsupaszított változata, tehát hiányzik belőle az úszás funkció, a bringás funkciók és a navigáció.

 

ÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZAT by Zerge 

 

 

AMBIT2 R

AMBIT2 S

AMBIT2

AMBIT2 Sapphire

 

Listaár

69 900 HUF

99 800 HUF

128 300 HUF

156 800 HUF

Listaár pulzusmérővel

84900 HUF

111 400 HUF

142 500 HUF

171 000 HUF

Kinek hasznos?

Kifejezetten a futókat célozza meg ez a típus

Általános sportóra, mely könnyen használható minden sportágban

Magashegyi általános sportóra, dupla üzemidővel, mely könnyen használható minden sportágban

Magashegyi, sport és civil óra. Minden funkció megegyezik az Ambit2-vel.

       

 

ANYAG, VÁZ
Lencse/ számlap Mineral crystal Mineral crystal Mineral crystal Sapphire
Ház Built to last Built to last Built to last Built to last
Gyűrű/ Lünetta Aluminium Aluminium Aluminium Stainless steel
Vízállóság 50m (ISO 2281) 50m (ISO 2281) 100m (ISO 2281) 100m (ISO 2281)
Akkumulátoridő 15d/25h/8h 15d/25h/8h 30d/50h/16h 30d/50h/16h
Súly 68 g 72g silver 82g/black 89gr  92g
Paraméterek Diameter 50,5mm Thickness 15,5m Diameter 50,5mm Thickness 15,5m  Diameter 50mm Thickness 18mm Diameter 50mm Thickness 17,5mm 
OUTDOOR FUNCTIONS
GPS        
Full-featured GPS(SIRFIV) x x x x
Állítható GPS rögzítési idő (1 s, 60 s) x x x x
Helyzetmeghatározás különféle koordináta rendszerekben  x x x x
Útpont és útvonal navigáció   x x x x
Hazatalálás funkció   x x x
Útvonalrögzítás, megosztás * x x x x
POI pontok rögzítése   x x x x
Útvonal tervezés *   x x x x
MAGASSÁGMÉRÉS        
Barometrikus magasságmérés     x x
GPS korrekció baro magasságmérés mellett (FusedAltiTM)     x x
Szintemelkedés/szintesés     x x
Vertikális sebesség     x x
GPS magasság x x    
Magasság grafikon x x x x
IDŐJÁRÁS        
Barometrikus légnyomás és grafikon      x x
Hőmérséklet     x x
Napfelkelte/napnyugta (Suunto App)     x x
Viharriasztás (Suunto App)     x x
Árapály információ (Suunto App)     x x
IRÁNYTŰ        
3D iránytű declinációs szög állítási lehetőséggel   x x x
TRAINING & SPORTS SPECIFIC FUNCTIONS
TRAINING        
GPS alapú sebeségmérés, iram és távolság x x x x
Real-time, Átlag és Max szívritmus x x x x
Kalória x x x x
Pulzuszóna állítás x x x x
Szívritmus grafikon valós időben  x x x x
Peak Training Effect & Regenerációs idő x x x x
Manuális & autoköridők x x x x
Chrono x x x x
Visszaszámláló x x x x
Interval idő/ részidő x x x x
GPS útvonalelemzés* x x x x
Szívritmus zónák * (sportzóna) x x x x
EPOC & V02 max érték * x x x x
MULTISPORT        
Sportok közti váltás edzés mentésnél   x x x
Szerkeszthető multisport módok    x x x
ANT+ és Suunto ANTkompatibilis PODok   x x x
Sportok közti összehasonlítás *   x x x
Edzés utáni analízis sportokra lebontva *   x x x
Térképek grafikonok sportokként/edzésszakaszok *   x x x
FUTÁS        
Pontos tempó/sebesség (FusedSpeedTM) x x x x
Futófrekvencia /Foot POD-al  x x x x
Köridő összahasonlítás kilometer/mérföld * x x x x
Ghost Runner- Virtuális edzéspartner (Suunto App) x x x x
Marathon célbaérkezés számítás (Suunto App) x x x x
KERÉKPÁR        
Teljesítmény (W),átlag és maximális    x x x
Teljesítmény 3s, 10s, 30s   x x x
Köridő és max teljesítmény körönként   x x x
Multiple Bike POD kompatibilis    x x x
Teljesítméyn eloszlás & grafikon *   x x x
Csúcsteljesítmény görbe csúcsteljesítményre lebontva*   x x x
ÚSZÁS        
Úszásidő medence hosszal, hossz, összegzés   x x x
Tempó & távolság   x x x
 Csapás-sűrüség, -számolás & -típus   x x x
Grafikon: csapás, ütem és időtartam *   x x x
SUUNTO APPok
1000+  Suunto App outdoorsportokhoz & edzéshez x x x x
 50 App konfigurálható x x x x
App-ok rögzítése elemzéshez x x x x
Suunto App-ek szerkesztése: x x x x
- Chrono, GPS, HR, időjárás és magasság no weather data no weather data x x
- Futó, kerékpár és úszás adatok   x x x
- Széles körben szerkeszthető általános beállítások x x x x
ÁLTALÁNOS
Idő, dátum, ébresztő, 2 időzóna x x x x
nyelvek (EN,DE,ES,FI,FR,IT,NL,PT,SV)  x x x x
GPS idő pontosítás x x x x
Positive / negative számlap   x x x
Állítható háttérvilágítás,  be/ki kapcsolási lehetőség x x x x
Billentyűzár  x x x x
Alacsony elemszint kijelzés x x x x
Metrikus/ Imperial mértékegységek x x x x
Energiatakarékos üzemmód x x x x
Állítható HR és baro/alti (1 s, 10 s) rögzítés x x x x
Adatátvitel és töltés USB kábellel x x x x
Óra beállítás & testreszabás * x x x x
Fejlett edzéselemzési lehetőség  * x x x x
Edzés napló kiegészítési lehetőségek (fénykép, helyszín stb…..) * x x x x
Új funkciók softwarefrissítéssel * x x x x